Naptár

2020-02-03

A sokszínű Balkán - Mánfai György előadása

Ars Poeticáját Thomas Manntól választotta: „Nem úgy dolgozott, mint aki azért dolgozik, hogy éljen, hanem mint aki nem akar mást, csak dolgozni, mert nem becsüli önmagát élő embernek, csak mint alkotó óhajt számításba jönni. Egyébként pedig szürkén, feltűnés nélkül jár a világban, mint a színész, ha már lefestette magát, és aki egy a semmivel, amíg nincs szerepe.” 1983 óta tagja a Mecseki Fotóklubnak, ahol sokáig vezetőségi tag is volt. 1993 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1990-ben Párizsban a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) a „Fényképezés művésze” címet (AFIAP), majd ugyanitt 1993-ban a FIAP a „Fényképezés kíválósága” (EFIAP) címet adományozta. 1994-ben elsőként nyert Nagygyörgy Sándor-díjat. 1990- ben és 1993-ban Nívódíjban részesült. Hazai és külföldi fesztiválokon, szalonokon, pályázatokon több, mint 100 díjat nyert. Fotóit 19 országban állították ki. Képei megtalálhatók a hazai és nemzetközi fotómúzeum archívumaiban, számos könyvben, mint pl: Az Atlantikum világa, Az emberiség útjai, A Mediterráneum világa, Különleges tájak és szigetek. Ezek a könyvek az Alexandra Kiadónál jelentek meg, a Kontinensről-kontinensre: Európa, pedig a Kossuth Kiadó gondozásában. Elsősorban a teremtett világ gyönyörűségeit fotografálja, de az ókori történelem iránt is előszeretettel érdeklődik. A PTE karain, kórházakban megközelítőleg 1000 fotója látható a folyosókon. Újabban a portréfotózás lett a kedvence. A Facebook saját oldalán európai útjain készített sorozatait mutatja be, ismeretterjesztő céllal. (www.facebook. com/gyuriart) 1989 óta a PTE TTK Földrajzi Intézet munkatársa. Helyszín: Vasutas Művelődési Ház, 7621 Pécs, Váradi Antal u. 7/2. Előadás kezdete: 18:30. Az előadások változó hosszúságúak, általában 1-1,5 órásak.



< Vissza a listához
Naptár